A borítóra klikkelve elérhető a Budafok belvárosában folytatott közösségi tervezési folyamat zárókiadványának jelenleg végleges változata.
Vendéglátás – turizmus kategória bejegyzései
A Casino városfejlesztési kerekasztalsorozat záró fóruma
Egy éves közösségi tervezési munkát valósítottunk meg Budafok belvárosának jövőjére vonatkozóan. Ezt a munkát foglalta keretbe a 2014. június 26-án csütörtökön, a Soós István Borászati Szakközépiskolában megtartott Záró Vezetői Városfejlesztési Kerekasztal.
Nagy érdeklődés és aktivitás jellemezte
a június 18-i lakossági konzultációt
A közösségi tervezési projekt egyik záró eseményeként a helyben élőket, érintetteket kívántuk megszólítani, véleményüket kikérni. A Kossuth Lajos utca, Mária Terézia, u. Játék, Pécsi utca teljeskörűen, a Leányka utca, és a kapcsolódó kisebb utcák, Kölcsey, Magdolna utca lakói, és intézményei, vállalkozásai kaptak meghívót. Az este folyamán mintegy hatvan fő jelent meg és fejtette ki véleményét.
Bővebben…
A tavaszi diák SzÉpítészek makettjei a volt mozi
melléképületében
A Közösségi Tervezés Budafokon című Casino projekt keretében kiállítás nyílt a volt Budafok mozi melléképületében, a korábbi biztosító, autószalon, üveges oldalfalai mentén, a tavaszi SzÉpítészek, diák ötlet program és fórum makettjeiből, öröm bánat térképeiből.
A tavaszi fórumról a beszámoló itt olvasható!
A Kossuth Lajos utca és környéke a gyalogosoké
A Promontorium Polgári Casino Városfejlesztési közösségi tervezés kerekasztalsorozata fenti rendezvényének 2014. február 25-én
a Lics Pincészet adott otthont.
Meghívtuk Pálfy Sándort, a BME Urbanisztika tanszék egyetemi tanárát, aki a Kossuth Lajos utca értékeiről beszélt, Csizmár Gyula építészt, aki a gyalogos zóna koncepció lehetőségeiről szólt, és itt volt Földesi Gyula a Borászati Technikum igazgatója, a borászat, turisztika kérdésköreivel, valamint a háziasszony Lics Lászlóné a helyi borászati üzemek lehetőségeit, szempontjait bemutatandó.
Bővebben…
“Belvárosi zöldtengely”
Fórum a Casino szervezésében
Belvárosi zöldtengely: közterületek és zöldfelületek láncolata a
Városháza és református templom közötti tengelyen
Fórum a Casino szervezésében
Mit lehetne és kellene annak érdekében tenni, hogy a belvárosi tér vonzó és használható legyen?
Időpont: 2014. február 6-án, csütörtökön, 17-óra
Helyszín: Evangélikus gyülekezeti terem, 1221 Budapest, Játék u.
Tervezett program:
Tihanyi Dominika, Újirány Csoport: A Teleki tér közösségi tervezésének tapasztalata
Kertész András Stúdió: a belvárosi rendezvénytér kialakítása és lehetőségei
Sain Mátyás: Parkok és közterek rendszerei, és lehetőségei egy belváros életében
Filmvetítés: Bogota példája
Moderátor támogatásával javaslatok megfogalmazása a belvárosi zöldtengely jövőjére vonatkozóan.
Részvételi szándékát kérjük jelezze az info@promontoriumcasino.hu címen.